..A para csak itt kezdődik..
..A para csak itt kezdődik..
Menü

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Bejelentkezés Gmail-el
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Óra
 

 
Három különös eset

Három különös eset.

2014.06.24. 17:02, Decter

A kopogó szellemekről, kísértetekről és megmagyarázhatatlan jelenségekről szinte minden korból maradtak fenn beszámolók, az esetek többségére ma már magyarázatot találtak, jó néhány azonban máig rejtély. A következő három kísértet létezését sem tudták ezidáig bizonyítani de egyértelműen cáfolni sem...

 

 

 

A síró hölgy nem nyugszik

Az angol Pszichikai Kutatások Társaságának aktáiban szereplő 94 állítólagos kísértethistória közül messze acheltenhami síró hölgy esete a legmeggyőzőbb. A feketébe öltözött, magas női alakot 1882 és 1889 között legalább tízen látták, és húszan hallották a ma Szent Annáról elnevezett házban. Az első szemtanú egy 19 éves orvostanhallgató-nő, Rosina Despard volt, aki 1892-ben részletes beszámolót küldött a társaságnak az esetről.

Leírja, hogy minden módon megpróbálta megfogni a figurát, érintkezésbe lépni vele, illetve lefényképezni. A lépcsőn különböző magasságban többször is vékony zsinegeket feszített ki, és legalább kétszer megfigyelte, hogy a nő úgy ment át rajtuk, mintha ott se lennének. A cheltenhami síró hölgy megnyilvánulásai nem mindenben egyeztek akísértetek hagyományos viselkedésével: fényes nappal és sötétedés után is látható volt, alkalmanként akár fél órán át is meg lehetett figyelni, és szívesen mutatkozott a kertben és a gyümölcsösben is, valamint a szomszédok előtt.

A Szent Anna-ház állítólag már nem kísértetjárta hely, ennek azonban ellentmondanak az utóbbi idők megfigyelései. 1970-ben például egy bizonyosJackson, aki vezetni tanult, és éppen a környéken járt, a ház mellett elhaladva egy fekete ruhás, magas nőt látott a kocsija elé lépni. Jackson a fékre taposott, oktatója viszont nem észlelt semmit. Utoljára 1985-ben látták feltűnni a síró hölgyet.

A síró hölgy valószínűleg az egykori háztulajdonos második felesége,Imogen Swinhoe szelleme volt, aki 1878-ban, 41 éves korában halt meg. Amikor Rosina Despard egy családi albumból kiválasztotta azt a fényképet, mely őt a kísértetre emlékeztette, kiderült, hogy a képen Imogen húga látható.

 

A raynhami Barna Hölgy

A Barna Hölgyről, akit Lady Dorothy, illetve családi szellem néven is emlegettek, azt beszélték, hogy az 1840-es, 1850-es években gyakran kószált az angliai Norfolkban lévő Raynham Hall folyosóin.
Ruhájáról azt beszélték a szemtanúk, hogy ugyanaz az arannyal átszőtt barna selyembrokát, melyet a raynhami házban látható portrén Lady Dorothy Townshend,Robert Walpole miniszterelnök nővére visel.

Dorothy Walpole a másik raynhami Townshend előkelőséggel kötött házasságot, egyesek szerint akarata ellenére ami esetleg megmagyarázná, miért kísértettRaynhamben 1726-os halála után. Kevésbé romantikus érzelmű családja ellenben azt hangoztatta, hogy saját rokonságára, a Walpole-okra neheztel azok előkelőbb címe miatt. De mélyen megvetette férje rokonait is, akiknek vagyona Dorothy szerint őt illette volna meg. Így aztán egyik családnak sem volt nyugalma a kísértet miatt.

Sőt, a Barna Hölgy nem csak családjában kísértett. Frederick Marryat kapitány és író is látta egyszer, és szeszélyes szelleme Houghtonban, a Robert Walpole által építtetett nagy norfolki udvarházban is megjelent.

Az 1870-es években a család egyik tagja azt nyilatkozta, hogy a kísértetjárás megszűnt. Ám 1936. december 16-án a Country Life című magazinban megjelent egy fénykép, melyen állítólag a Barna Hölgy látható.

Szellemek a 401-es járaton

1972. december 29-én, péntek este az amerikai Eastern Airlines légitársaság 401-es járata Miami repülőtere felé tartott 176 utassal a fedélzetén. Az L-1101-es óriásgép műszerfalánál Bob Loft kapitány és Don Repo másodtiszt a megszokott leszállási manőverekre készült, amikor kigyulladt a vészjelző lámpa, mely a futómű problémáját jelezte. A gép egyre alacsonyabbra süllyedt, végül a floridai Evergladesmocsaras vidékén lezuhant. Bár a mentők perceken belül odaértek, az utasok és a személyzet közül 101-en vesztették életüket a szerencsétlenségben, Loft néhány óra múlva, Repo pedig egy napra rá hunyt el.

A légitársaság a tönkrement repülőgép sok alkatrészét kimentette, és ezeket felhasználták a hasonló típusú gépeknél. Nem sokkal később kísértetjárásról röppentek fel a hírek. A legtöbb szellemet az Eastern légitársaság emberei figyelték meg, különösen a társaság légiflottájának egyik gépén. Repo szelleme gyakran megjelent a pilóta- és a konyhafülkében, és Loft szellemét is látták üldögélni az első osztályon, valamint a személyzeti kabinba. Egyszer az egyik légikisasszony megkérdezte tőle, miért nem szerepel a neve az utaslistán. Választ nem kapott, ezért aztán jelentette az esetet a kapitánynak. A kapitány felismerte Loftot, mire az rögtön eltűnt.

A légitársaság vezetése érthető módon nem sok hitelt adott az efféle jelentéseknek, és azt tanácsolta az alkalmazottaknak, forduljanak pszichiáterhez a társaság költségén. A történetekből végül a veterán újságíró, John G. Fuller nagy sikerű könyvet írt The Ghost of Flight 401 - Kísértet a 401-es járaton - címmel.

 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Opciók

Regisztráció Elérhetőség Szavazás

 
Látogatók
Indulás: 2014-06-24
 
Hírek

 

 

Új: Szellemtörténetek bővítése
 

 

 

Új: Saját történetek modul
 
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Frissítés
 

 


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.